Kapcsolat

Üveges Gábor
polgármester


   

Jótékony Összefogás

2012.11.25.

Jótékony Összefogás

Első ízben rendezett Jótékonysági Bált a hernádszentandrási székhelyű „Láthatatlan Kötelék” Alapítvány 2012. november 10-én.

Az eseménynek a falu Művelődési Háza adott otthont. A bál megrendezésével a szervezők szerették volna felhívni a figyelmet az abaúji térség állattartási szokásainak szükségszerű és sürgető megváltoztatására, az állatvédelem ügyében történő összefogás jelentőségére. Az összegyűlt adományokat az alapítvány gondozásában lévő kutyusok állatorvosi ellátására fordítják majd.

A rendezvényt a lelkes helyi gyermekekből álló Állatvédelmi Ifjúsági Csoport verssel és énekkel színesített műsora indította, mely alighanem könnyeket csalt ki a vendégek szeméből.  Részvételével gazdagította a bált Joó István, a budapesti Cerberos Állatvédő Egyesület és az Országos Állatvédőrség Alapítvány elnöke, aki beszédében hangsúlyozta az oktatás, szemléletformálás fontosságát, valamint a megfelelő szaktudáson és átgondolt intézkedéseken alapuló állatvédelmi munka  eredményességét. Az ő gondolatmenetét tovább fűzve Kovács Kata , az Állatvédőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csoportjának koordinátora is szót ejtett a különböző civil szervezetek összefogásának jelentőségéről, a megyében zajló folyamatokról és tervekről.  Szép számmal képviseltették magukat az eseményen a miskolci Minimentő Állatvédők Egyesület tagjai is. A műsort a „Láthatatlan Kötelék” Alapítvány négylábú védenceinek és az ifjúsági csoportban résztvevő gyermekeknek a közös bemutatója és állatsimogatás zárta. A program folytatásában ezt követően a kötetlen, vacsora melletti beszélgetésé, tombolasorsolásé volt a főszerep, de a táncra is volt lehetőség melyhez a minőségi zenét a miskolci Fantasy Band formáció szolgáltatta.

Az est kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy az emberek számára nyilvánvalóvá tegye, hogy az abaúji térségben is elindult egy komoly állatvédelmi munka, valamint lehetővé tette a „Láthatatlan Kötelék” Alapítvány és a fent megnevezett civil szervezetek közötti együttműködés szorosabbá fűzését.

http://www.lathatatlankotelek.hu/wp/

vissza