Kapcsolat

Üveges Gábor - polgármester

Üveges Gábor
polgármester


   

Díszpolgárok

Szabó Sándorné

Szabó Sándorné – Nikházy Erzsébet – 1928-ban született Hajdúnánáson, majd Hernádszentandráson nevelkedett. Tanítói oklevelet, majd matematika-fizika szakos diplomát szerzett, elismert helytörténész, többszörösen kitüntetett népi iparművész. Jelenleg Encsen él.

 „Nemcsak a ház építéséhez kellenek erős alapok, hanem a hit építéséhez is. Ezeket kapta meg Erzsike néni Hernádszentandráson, szülőfalujában családjától, a helyi lelkésztől és hitoktatóitól…” – olvasható Karcsai Nagy Éva írásában.

Erzsike néni gyűjtött, alkotott és tanított egész életében. Férjével Szabó Sándorral a 70-es évek végén kezdett el aktívan tevékenykedni, a díszítőművészeti mozgalomban, de fiatal korától szeret kézimunkázni,

1968-ban szakkörvezetői képesítést szerzett. Közel 40 éve, 1979-ben hirdették meg első alkalommal szakmai vezetésükkel Encsen az „Abaúji virágok” díszítőművészeti pályázatot és ennek gyümölcseként ezen intézmény, az egykori II. Rákóczi Ferenc Járási Művelődési Központ szervezésében megrendezték az összegyűjtött szőttesekből, textíliákból az „Abaúji virágok” díszítőművészeti kiállítást, amely Erzsike néni védnökségével, szakmai irányításával három évtizedes hagyományt teremtett Encsen és a Hernád völgyében.

Kezdetben férjével együtt, majd később egyedül gyűjtötte a szőtteseket, melyek nagyon sokszor elkallódtak volna, mivel akkoriban még nem mindenki ismerte fel ezeknek az értékét. Abaúji szőttesekből 150 darabot is meghaladó gyűjteménye van. A felszedett csíkokból 240 mintát lerajzolt, amely könyv alakban is megjelent, először 1992-ben, majd második kiadásban 2000-ben.

Felismerték, hogy a Hernád mentén, Abaújban országosan is egyedülálló mintakinccsel rendelkező szőtteseket készítettek az asszonyok a századfordulón. Amellett, hogy a díszítőművészeti pályázat keretében összegyűjtötték, és bemutatták a különleges szőtteseket, azt is szerették volna elérni, hogy a környéken működő szakkörök, illetve egyének feldolgozzák a szőttes mintákat mai használati darabokra, szálán varrott vagy keresztöltéses technikával.

 

Szabó Sándorné – született Nikházy Erzsébet – családjának története 100 év tükrében…

Egy kicsi abaúji faluban, Hernádszentandráson élt egy nagyon szorgalmas, dolgos nemesi család, jó körülmények között, módosan, de igen takarékosan. A családfő, Nikházy Viktor 1890-ben született. Iskoláit Sárospatakon és Iglón végezte.

A felesége, Vad Zsuzsánna hajdúnánási, szintén nemesi származású lány, a debreceni Dóczy Intézetben járt gimnáziumba.

Négy gyerekük született. Két lány: Erzsébet és Edit, két fiú: Viktor és Imre. Mind a négynek sikerült oklevelet vagy diplomát szerezni, de igen körülményes módon.

5 szobás, 200 évnél idősebb, régi kúriában élt a család. Nagyon sokat dolgoztak. Mindig hajnalban keltek. Pontos időbeosztással éltek. Sok-sok tervük volt. A ház újjáépítése, a gazdaság gépesítése, modernizálások.

A faluban a család nagy tekintélynek örvendett. A jól menő gazdaság sok embert foglalkoztatott, sok család kereste meg a kenyerét a tekintetes úr és a tekintetes asszony gazdaságában. A megtermelt mezőgazdasági termékeket igyekeztek okosan belterjes módon hasznosítani. Sok állatot tartottak. Lovak, fejős tehenek, sertések, baromfitenyészet. Az utóbbi volt a fő profiljuk. Az ellenőrzött tojást a baromfikeltető vette át. A pulykákat exportáló cég vette át. Eredményeikről, módszereikről korabeli szaklapokban több cikk is megjelent. A földterület egyre gyarapodott. A II. világháború körüli években 200 holdon gazdálkodtak.

…és jött 1948-1949…

A földet át kellett adni egy úgynevezett állami gazdaságnak, onnan néhány év múlva a helyi téeszhez került. Természetesen ellenszolgáltatás nélkül. Közben megjelent a kuláklista. A család kulák lett. Kérték, hogy a téesztagságba bekerülhessenek.

Ezt megtagadták. Így adódott az, hogy soha semmi földjáradékot, soha egy fillér nyugdíjat nem kaptak. (A férj 1968-ban, a feleség 1992-ben halt meg. A gyermekeik tartották el őket.)

A gazdasági cselédek után mindig pontosan fizették az előző években - a nyugdíjjárulékot, így adódott az, hogy a kegyelemkenyéren élő idős pár cselédei szép nyugdíjat élvezhettek. Ezek a jóindulatú emberek gyakori látogatásaik alkalmával egy-egy kosár gyümölcsöt, pár tojást, vagy néha akár egy doboz csokoládét is ajándékoztak volt asszonyuknak. Rengeteget dolgozott az idős házaspár, hogy jövedelem nélkül átéljék életük még hátralévő idejét. A gyermekeiken kívül sok segítőjük akadt.

A magyar parasztember szép jellemvonása, hogy nem felejt. Az egyik volt kocsis, aki 40 évig volt náluk a régi szép időkben alkalmazásban, haláláig bejárt, s valamit mindig segített. Ő volt a család kedves Gyula bácsija. A kepés gazda Laci bácsi és családja szintén rendes volt. Fel lehetne sorolni még 10 családot, akik segítsége jól jött a konyhakert művelésében, egy-egy malac nevelésében, hizlalásában.

Szinte nap mint nap volt valami kellemetlenség. Kötelező volt egy hordót vízzel megtölteni az udvaron. Ezt a kulákoknál minden nap ellenőrizték. Ha például 4-5 cm-rel lejjebb volt a víz szintje, már büntetést küldtek ki. Kb. hetenként jött idézés a szikszói Járásbíróságról, ott ült a beidézett kulák reggeltől estig, amikor közölték, hogy a mai napon nem volt a trágyadomb körülseperve, ezért büntetést kell fizetnie.

Egyik alkalommal megjelent két ismeretlen férfi és magukkal vitték a már 60 év fölött járó kulákot. Zuhogó eső volt, őszi este, már sötétedett. A határban mentek, elhagyott dűlőúton Felsődobsza felé, térdig érő sárban. A feleség szaladt az egyik megbízható régi cselédhez, Józsi bácsihoz, aki nagyon erős, ügyes, furfangos ember volt. Az elhurcolt férfinak nem volt szabad megszólalnia, kérdezni stb. A két idegen férfi arról beszélt, hogy verés után bedobják a Hernádba, ha eszméletlen lesz a kulák. Józsi bácsi bokortól fáig lopakodott utánuk. Kb. 3 kilométert tettek meg Dobsza felé, a Hernádtól még 1 km-re lehettek. Elkezdték ütni a már kifáradt, tehetetlen idős férfit, míg el nem esett a sárban, erőtlenül. Aztán elmentek szó nélkül a már közel lévő Felsődobsza irányába. Józsi bácsi felemelte a sárban fetrengő férfit, a hátára vette, elindult vele haza. Reggelre értek vissza. A család, a feleség rendbe tették a sáros, kimerült férfit. Néhány nap kellett, hogy magához térjen. A jó Isten után Józsi bácsi volt a megmentője.

1952-ben hivatalos felszólítást kaptak, hogy 24 órán belül el kell hagyniuk a lakást. 200 éves, régi lakásban 5 szoba, konyha, spejz, 2 előszoba, kamra volt. Az udvaron a mezőgazdasági épületek, istállók, csűr, szín stb. A lakásban sok érték, bútorok, szőnyegek, könyvek stb. A gazdasági épületekben a felszerelés, gépek szintén nagy értéket képviseltek. Mivel a családnak a faluban mindenkivel jó kapcsolata volt, sokan siettek segítségükre. Felajánlottak egy-egy üres helyiséget, szobát, kamrát, pakoltak sokan. A feleségnek eszébe jutott egy régi kedves ismerős férfi, aki magas beosztásban volt Budapesten. Valamikor a család sokat segített neki és szeretteinek, amikor nekik volt rá szükség. A feleség felutazott Budapestre, elmondta a kialakult helyzetet. Azonnal letelefonált a falusi bírónak, hogy a kiköltöztetést azonnal le kell állítani. 2 szoba, konyha és kamra maradhat, a többi helyiséget kell átadni.

A sok izgalom, bizonytalanság következtében az idősödő férfi infarktust kapott, a jó Isten csodálatos gondoskodása folytán felgyógyult.

Az idős kulák házaspár ugyanúgy gyakorolta a vallását az 50-es években, mint régen, sőt az édesapa a hernádszentandrási református egyháznál gondnok volt, és több református pappal rokoni, illetve baráti kapcsolatot tartottak fenn.

„Rehabilitációt nem éltem meg, édesanyánk, Nikházy Viktorné többször igényelt és kérvényezett némi segítséget vagy nyugdíjat, de elutasították. Kárpótlást az állam által előírt összegben megkaptuk. A családból senki egyetlen pártnak sem volt tagja. A rendszerváltozást örömmel elfogadtuk, az addigi rettegések megszűntek, és a munkánkat nyugodtan és ugyanolyan odaadással végeztük, mint az utolsó időben…”

/Forrás: „Az 1950-es évek kuláküldözése Hernádszentandráson, a Nikházy családban” – Hrabovszky András, Encs, 2016/

 

Portré - Szabó Sándorné, Hernádszentandrás Díszpolgára: https://www.youtube.com/watch?v=sA7IK4eika4&t=65s


Díszpolgári Cím átadás - 2017. szeptemer 23.:

Igazán lélekemelő pillanatokat élhettek át a jelenlévők 2017. szeptember 23-án a hernádszentandrási Református Templomban.
A család, a barátok, az ismerősök, és a település lakói körében Hernádszentandrás Díszpolgára kitüntető címet vehette át Szabó Sándorné (született: Nikházy Erzsébet), egy csodálatos életút elismeréseként.
Igét hirdetett M.A. Hadi nagytiszteletű úr, ezt követően a költők szavait idézték meg Kövesdi Szabó Mária és Pólos Árpád színművészek.

Üveges Gábor polgármester ünnepi beszédét követően átadták a díszoklevelet, és a település ajándékait.

Szabó Sándorné visszaemlékezését követően lánya Gulyásné Szabó Zsuzsanna, egykori pályatársa Horváth Csabáné, majd Hernádszentandrás első díszpolgára Csehi Ferenc, továbbá Bojtor István nyugalmazott református lelkész köszöntötték az ünnepeltet.
Záróénekként Szabó Sándorné egyik legkedvesebb dicsérete csendült fel.
Az ünnepségen közreműködött a Miskolci Harsona Kvartett, a konferanszié Lehoczki Évi volt.
"Nagy öröm számunkra, hogy Szabó Sándorné Nikházy Erzsébet személyében kivételes példaképe lehet a jelen és a jövő Hernádszentandrásának!" - Üveges Gábor polgármester




Szendrey László (1899-1959)

református lelkész, költő, író

A református egyház és a község neves lelkésze volt Szendrey László költő, lelkészíró. 1899. április 22-én született Hernádszentandráson.
Írásait főként a Református Jövő, a miskoli Magyar Élet című lapok közölték. 1959. augusztus 7-én halt meg Hejőbábán.

Művei:
  • Versek (Sárospatak, 1920)
  • Zálog (versek, Sárospatak, 1921)
  • Ének a szélben (versek, Miskolc, 1940)
  • Sártemplomtól a Horthy-harangig (Miskolc, 1940)
  • Mátyás király a Hortobágyon (elbeszélések, Miskolc, 1941)
  • A Tisza regénye (leírás, Miskolc, 1941)
  • A kanyargó Tisza mentén (leírás, Miskolc, 1942)

További részletek olvashatók a díszpolgárrá avatásról ebben a dokumentumban.

Csehi Ferenc

„...neked a két hang között is van zene.”

Csehi Ferenc 1936. augusztus 23-án született Hernádszentandráson. A helyi általános iskolában kezdte meg tanulmányait.
„Szabadidőmben hegedülni kezdtem csak úgy, magánszorgalomból” – emlékezik vissza Csehi Ferenc a régmúlt történéseire. „Egy fiatal pap tanított meg kottaismeretre, sőt arra is rávett, hogy tanuljak meg harmóniumon játszani. Egy fél év múlva már ki mertem ülni a református templomban az istentiszteletre. Így telt el két év, amikor elhatároztam, hogy elmegyek a faluból, tanulni fogok. Én voltam a családban az ötödik, legkisebb gyerek, érthető tehát, hogy a szüleim otthon akartak tartani. Ennek ellenére elmentem felvételizni Miskolcra, a zenei gimnáziumba, és csodák csodája fel is vettek.”
Mindez 1953-ban történt. Itt a felvételin találkozott először kedvenc tanárával, későbbi mesterével, Kardos Pállal. A zenei tanulmányait Miskolcon végezte 1953-tól 1960-ig, szolfézs-karvezető és fagott tanszakon. Saját elmondása szerint ekkor döbbent rá, hogy mennyire fontosak és maradandóak a gyermekkorban szerzett élmények, emlékek.
Tanárát idézi: „A gyermekkorban szerzett élmény olyan, mintha viaszba vésnéd, de kősziklában marad meg.”
A tanári diploma megszerzése után a sátoraljaújhelyi zeneiskolában és a sárospataki fiókiskolájában tanított 1960-tól 1969-ig szolfézs-elmélet és fúvós szakokat, majd 1969-től a sárospataki zeneiskola igazgatójaként tevékenykedett egészen 2000-ig.
Feleségét – Rózsahegyi Erzsébetet – sátoraljaújhelyi évei alatt ismerte meg. Három gyermekük van: Ferenc fiuk villamosmérnök, Edit mesterkurzust végzett iparművész, Gergely pedig bútorrestaurátor.
Csehi Ferenc kórusvezetőként is rengeteget dolgozott, volt olyan időszak az életében, mikor egyidejűleg négy énekkart dirigált. Mint karnagy elvégezte a felsőfokú kórusvezetői kurzust, s „A” kategóriás minősítést szerzett.
1969-ben megalapította a Sárospataki Művelődés Háza Kamarakórusát, melyet még ma is vezet. A Művelődés Háza vegyeskara az országos és külföldi rendezvényeken egyaránt szerepel. Az országos minősítésen arany fokozatot kapott a kórus, 1995-ben „Fesztivál Kórus” minősítést érdemeltek ki. Számos alkalommal szerepelt a kórus külföldön: Weimarban, Nuoróban, Soestben, Amszterdamban.
Csehi Ferenc az évek során több kitüntetésben is részesült:
  • Reményi Ede díj (1989-ben)
  • Kardos Pál emlékérem (1992-ben)
  • Pro Urbe díj (1994-ben)
  • Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje (1994-ben)
Kórusvezetőként talán a legszebb elismerést egy orgonaművésztől kapta, aki azt mondta: „Általad Kardos Pál is itt volt a templomban, azért mert neked a két hang között is van zene.”