Kapcsolat

Üveges Gábor
polgármester


   

Szentandrások

Szentandrások itthon és határokon túl

Szentandrás nevű települések találkozói

Az ország hat, Szentandrás nevet viselő települése a hagyományteremtés gondolatával 1996-ban szervezte meg első ízben a „Szentandrások Találkozóját”, melynek házigazdája Jászszentandrás volt, s a további öt résztvevő község pedig Békésszentandrás, Rábaszentandrás, Tornaszentandrás, Nemesszentandrás, valamint Hernádszentandrás.

Az 1996. esztendőt követően minden év májusában vagy júniusában más-más Szentandrás látta vendégül testvértelepüléseit. Belső tényezők miatt az 1999. év maradt ki egyedül a találkozók történetéből, de ettől eltekintve folyamatos a kapcsolatok ápolása, további építése. Évről-évre népszerűbbé válik a két napos találkozó, melyen a közös testületi ülésen kívül számos kulturális programmal bővülnek az események, és fogalmazódnak meg közös célok, további – akár gazdasági természetű – együttműködések.

A 2006. évi találkozóra elkészült a hat Szentandrás közös zászlója, a 2012. évi találkozóra pedig a Szentandrások Címere is.

A jövő szempontjából példaértékű lehet továbbá, hogy a Kárpát-medencében található 14 Szentandrás nevű település már tett lépéseket egymás irányába, és megfogalmazódott a rendszeres találkozók, a kölcsönös együttműködés igénye.

A 2012. esztendőben Hernádszentandráson az összetartozás szimbólumaként került felavatásra a „Szentandrások a Kárpát-medencében” nevet viselő emlékmű, mely egy 7 méter magas tölgyfa oszlopon mind a 14 „Szentandrás” nevű települést külön táblán láttat, elhelyezkedésük irányába fordítva, a Hernádszentandrástól való távolságának feltüntetésével.

A határon túli Szentandrás nevű települések:

Románia: Biharszentandrás, Hunyadszentandrás, Mezőszentandrás, Temesszentandrás, Sajószentandrás

Szlovákia: Garamszentandrás, Lipótszentandrás

Ausztria: Mosonszentandrás


2018. május 11-12-én Hernádszentandrás adott otthont a XXII. Szentandrások Találkozójának, melynek részeként nyilvános koncertet adott Steve Taylor – Szabó pánsípművész 2018. május 11-én pénteken 17.00 órától a hernádszentandrási református templomban.

Az esemény másnapján a tartalmas programok mellett nem maradhatott el BioSzentandrás kertészetének és termékeinek bemutatkozása sem, mely márka az Abaúji térség, és az ország számára is egyaránt ismertté vált az utóbbi években.

Magyarországon a Szentandrások Találkozójához hasonló, komoly múltra visszatekintő együttműködések példát mutatva, érezhetően erősíthetik a közösségek fejlődését, kiemelt részei lehetnek térségünk és az országos kulturális kínálatnak egyaránt.

 


Jubileumi „Szentandrás-találkozó” Hernádszentandráson

2006. június 2-3-án szervezte és rendezte meg Hernádszentandrás Község Önkormányzata a „Szentandrás nevű települések X. találkozóját”.
A jubileumi rendezvényre Békésszentandrásról, Jászszentandrásról, Nemesszentandrásról, Rábaszentandrásról és Tornaszentandrásról érkeztek delegációk. A házigazda Hernádszentandrás vezetőségével együtt mintegy 45 fő vett részt az ország hat „Szentandrás” nevet viselő testvértelepülés találkozóján.
A frissen felújított Művelődési Ház adott otthont a közös képviselőtestületi ülésnek, ezt követően pedig egy kulturális programnak, melyet a hernádszentandrási óvodások, a helyi öntevékeny ifjúsági csoport tagjainak, valamint az ináncsi fiatalok műsora gazdagított. Az első napon 18 órától kezdődően nagy sikerű koncertet adott a református templomban a – szinte már tiszteletbeli hernádszentandrásinak számító – Sárospataki Művelődés Háza Kamarakórusa, melynek karnagya Csehi Ferenc, Hernádszentandrás szülötte és 2003 óta díszpolgára. A pénteki nap ünnepi vacsorával zárult.
Lengyel Zoltán, a perei Aranyhordó Panzió ügyvezetője gondoskodott a vendégek szálláslehetőségéről és színvonalas ellátásáról.
A találkozó második napján az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz, és az előző napok özönvízszerű esőzései után a tervezett szabadtéri programokat száraz és napos időben élvezhették a jelenlévők. A szombati nap délelőttjén került átadásra a falu szívében található Emlékpark, melyet mintegy két esztendő alatt alakított ki magánszemélyek adományaiból, pályázati támogatásokból, és jelentős társadalmi munka eredményeképpen az Összefogás Hernádszentandrásért Alapítvány.
A hat testvértelepülés közös motívumaként megjelenő „András-kereszt” lett a központi alkotása a találkozó időpontjára elkészült szoborcsoportnak, melyet Mester András hejcei fafaragó művész és Kiss László encsi képzőművész hozott létre. Az átadó ünnepség színvonalát emelte a miskolci Bányászzenekar, valamint a kassai Thália Színház művészeinek fellépése.
A találkozó zárásaként egy tállyai pincészetet látogattak meg a vendégek, ahol az ebéd mellett borkóstolásra is sor került.
„A két napos rendezvényen a résztvevők nemcsak kollégaként, hanem barátként is találkoztak egymással. Az elmúlt 10 év a bizonyíték arra, hogy az alapítók szándéka maradéktalanul teljesült. Elmélyült kapcsolat, rendszeres együttműködés alakult ki Magyarország hat „Szentandrása” között. Remélhetőleg egyre több közösség számára lesz nyilvánvaló, hogy érdemesebb azt keresni és azért dolgozni, ami összeköt bennünket, mint kiemelni azt, ami szétválaszt…”

Üveges Gábor
polgármester